2015. július 15., szerda

4. fejezet

   Eltelt két és fél hét, holnap pedig sor kerül az első versenyre. Nem mondhatnám, hogy sokat foglalkoztam a felkészüléssel, legalábbis a kötelező próbákon kívül. Viszont nem is anyám keresése foglalt le, sokkal inkább KyuHyun.
   Ha valaki azt mondta volna három hete, hogy a Koreában töltött idő alatt nem fogok mindent megtenni anyám megtalálása érdekében, biztos kinevetem. Ehhez képest mindössze felkerestem a kórházakat, azonban sehol se jutottam semmire.
   Persze néha felülkerekedik rajtam a bűntudat, amiért nem erőlködöm többet az ügy érdekében, azonban közel sem olyan erősen, hogy tegyek ellene. És miért is következett be nálam ez a változás? Először azt hittem semmit se számított az, amit Dara mondott, de tudat alatt mégis egyre jobban kezdtem attól tartani, hogy neki van igaza. Így csak hallogattam.
   Aztán egyik este, amikor KyuHyunnal voltam – ez mellesleg nagyon sokszor fordult elő – felkerült ez a téma. Mindent elmondtam neki, ahogy szinte minden másról is. Jobban megnyíltam neki, mint eddig bárkinek. De a lényeg, igaz nem mondta szó szerint, hogy szerinte se keressem anyát, viszont rámutatott arra, nagyobb az esélye annak, hogy fájni fog, ami kiderül, mint annak, amivel én győzködöm magam.
   Ezért mivel tudni akarom az igazságot, de mazochista azért nem vagyok, a következő elhatározás nyert főszerepet: Miért töltsem az összes szabadidőmet kereséssel, aminek a végeredménye azzal jár, hogy szenvedni fogok, ha helyette tölthetem KyuHyunnal és ne feledkezzünk meg Vikiről, meg a többi új barátunkról? Még szép, hogy a második verzió nyert.
   De az is igaz, hogy ilyen könnyen nem lehet teljesen megfeledkezni arról, amit egész eddigi életedben terveztél. Ezért jártam végig a kórházakat, amiket a magánrendelők követnek hamarosan. Mivel valószínűnek tartottam, hogy valamilyen okból anyám, vagy otthon volt velem, vagy valami magánrendelőség féleségben. Ezzel csak az a baj, hogy alig tudok az ilyenek működéséről valamit. Viszont legalább ennyi erőfeszítést meg kell tennem. Mert egy részem még mindig amellett érvel, hogy még a kínkeserves igazság is jobb, mint a tudatlanság.
   Mindenesetre az eddigi idő mesésen telt el. Seoul gyönyörű város, bár a városnézéseken jobban élveztem a társaságot. Ha KyuHyun jelen van, az agyam nem működik rendesen és legszívesebben egész idő alatt a karjaiban lennék. Pont emiatt a viselkedésem miatt kaptam barátnőmtől pár haragos megjegyzést. Természetesen megértettem a baját és bocsánatot kértem tőle, az eset után pedig jobban odafigyeltem arra, hogy ne feledkezzem meg kicsit se róla. De szerencsére sűrűn mentünk randizni KyuHyunnal és mivel ilyenkor csak ketten voltunk, nyugodtan foglalkozhattunk egymással.
   Autóversenyre nem mentünk még egyszer, bár meg voltam győződve róla, hogy a fiúk voltak, csak a múltkori balhé miatt nem akartak elhívni minket. Ami azt illeti hallgattak arról az ügyről, és az egész „nézeteltérésükről” azokkal a srácokkal. Én is csak egyszer hoztam fel KyuHyunnak, de nem mondott többet Daránál, aki ugye annyit árult el, hogy balhéznak. Viszont a hangulatváltozása miatt inkább máskor nem említettem, majd elmondja, ha jónak látja.
   A Mosaic nevű helyre azonban sokat jártunk. Viki különösen imádta a helyet, főleg az után, hogy kiderült lehet karaokézni, ugyanis barátnőm nagyon jól énekelt. Néha felléptek Daráék is. Aztán egyik este a móka kedvéért Vikivel mi is beléptünk a M4SK csapatba. Viki KyuHyunnal együtt énekelt, én meg csatlakoztam a táncosokhoz. A kis közönségünk nagyon élvezte, ahogy mi is, így egyöntetűen eldöntöttük, fogunk még ilyet csinálni.
   A legjobban azon lepődtem meg, hogy Tao se ellenezte. Tényleg rendesen, kedvesen viselkedett, néhány olyan alkalmat kivéve, amikor teljesen elkomolyodott, vagy felhúzta magát -, de ilyenkor se veszekedett, csak lelépett -, ezek mindig bizonyos témákkal kapcsolatban fordultak elő. Bármilyen összefüggésre ez idáig még nem sikerült rájönnöm, és a kérdezgetéssel se jutottam volna semmire, mivel tisztában voltam már azzal, hogy nem fognak válaszolni. A lényeg viszont az, hogy kiderült Tao tök jó fej, csak el kell nézni azokat a fura pillanatait.
   - Hanna, főpróba! – rázott Viki.
   - Nincs kedvem – nyafogtam.
   Valamikor hajnalban feküdtem le, szóval ez a hat órai kelés maga volt a halál. Voltak olyan kedvesek a szervezők, hogy koránra rakták a főpróbát, aztán megadták az egész további napot estéig szabadba. Megköszönném én nekik, ha nem lennék teljesen félálomban, pluszba totál kimerülve.
   Amúgy is mi értelme ennek a próbának? Úgy betanultuk, hogy még álomban is el tudnánk táncolni. Bezzeg a holnapi igazi versenyfellépést majdnem teljes egészében ránk hagyták. Kérhettünk kis segítséget a saját csoportunk tanárjától, de egyébként a koreográfiát saját magunknak kellett megcsinálni és különböző időpontokban megkaptunk egy termet, ahol egyedül gyakorolhatunk.
   A mai fellépés bemutatkozás szerű lesz. Úgy alkothattunk pár fős csapatokat, ahogy akartunk és azzal is léphetünk fel, amivel akarunk. Ebben persze sokat segített az oktató, mintha ez fontosabb lenne, mint maga a verseny. Persze felfogtam, azért csinálják ezt, mert az is kell a nyeréshez, hogy magadtól boldogulj, de akkor is furcsa.
   - Azt mondtad hamar vége lesz – próbált győzködni Viki.
   - Attól még ugyanúgy fel kell kelni – morogtam, de felültem. – Amúgy meg miért vagy ilyen friss?
   - Veled ellentétben én gondoltam erre, ahogy Dara is és visszajöttünk korábban, emlékszel?
   - Óh, tényleg – sóhajtottam.
   Tegnap este megint a Mosaicban voltunk, ők pedig tényleg hamarabb eljöttek, míg én még elidőztem KyuHyunnal. Így pár órával később értem vissza a hotelbe.
   - Tudod, mit nem értek? – kérdeztem, miközben nekiláttam fésülködni.
   - Hallgatlak.
   - Észrevettem, hogy jó párszor flörtölgettek Joonnal, mégse beszélsz erről soha. És tegnapeste is leléptél Darával és Kanginnal, pedig neked nem is lett volna muszáj korán kelned most. Ez nem rád vall.
   Figyeltem barátnőmet, de ő csak megvonta a vállát.
   - Nem értem mire akarsz kilyukadni. Joon jól néz ki, de ezért máris össze kéne vele jönnöm? Amúgy is minden csajjal szórakozik.
   Döbbenten néztem rá. A nagy pasizó Vikitől se lehetett eddig ilyet hallani. Bár abban igaza volt, hogy Joon sokat flörtölt, de ez máskor akkor se állította volna le.
   - Megváltoztál.
   - Nem is – ellenkezett. – Csak…
   - Igen? – kérdeztem, mikor hiába vártam a folytatást.
   - Semmi – rázta meg a fejét.
   - Már te is kezded a titkolózást?
   - Nem. De pont ez az, nem is ismerem, akkor miért akarnék vele összejönni? – Nem győzött meg ezzel se és olyan fura arcot vágott mellé, mint, aki nem mond teljesen igazad, ám mielőtt ezt elmondhattam volna folytatta. – Neked se kéne fülig szerelmesnek lenned KyuHyunba.
   - Mi?
   - Mennyi mindent árul el neked?
   Kinyitottam a számat, de aztán vissza is csuktam. Sokat beszélgettünk, viszont velem ellentétben ő elég szűkszavú bizonyos témákban. Mint például a családja, vagy, hogy pontosan min is balhéznak YoungBaevel, meg annak a haverjaival. Na meg előfordult, hogy nem értek rá egész este, de csak annyit árult el, valamit el kellett intézniük, neki, Taónak és Joonnak.
   - Mindenkinek vannak olyan dolgai, amit csak egy idő után oszt meg másokkal – tértem ki a válasz elől.
   - A szerelmük előtt is titkolóznak?
   - Majd elmondja – mondtam dühösen -, biztos jó oka van rá.
   Igazság szerint nem barátnőmre voltam dühös. De felhúzott, hogy felhozta pont azt, ami nem esik jól. Mert habár ezzel nyugtattam le magam mindig, hogy majd egyszer elmondja és azt is, miért hallgatott róla eddig, bosszantott, hogy nem tudhatom. Főleg, mert annak nem árulsz el dolgokat, akiben nem bízol.
   Magamra kapkodtam az edző ruháimat és elindultam.
   - Majd találkozunk a próba után – mondtam, majd kimentem az ajtón.
   Nem akartam veszekedni Vikivel, de most nem bírtam senkivel se lenni. A reggelit is kihagytam. Vettem a büféből kekszet és azt rágcsálgattam, hogy azért legyen bennem valami, pedig az étvágyam is elment már. A hotelnek volt egy kisebb kertje, odamentem ki és idegesen járkáltam fel-alá. Mit nem tudhatok?
   A dühöm aztán átváltott szomorkásságra. Az utolsó percekben mentem át a sportközpontba, a gondolataimat a háttérbe szorítva. Dara és Elena már ott voltak, mi hárman alkottuk az egyik csapatot. Elena is abban a nyolcfős csoportban volt, ahová mi kerültünk.
   A próba hamar lezajlott, elmondták a dolgokat, aztán mindenki elpróbálta egyszer az előadását és mehettünk is.

   A napot szerettem volna csak KyuHyunnal tölteni és kifaggatni, mert habár nem mutattam, de egyfolytában a reggeli dolog járt a fejemben. Azonban nem volt rá lehetőségem, mivel együtt voltunk mind és egy kávézóba ültünk be beszélgetni, meg sétálgattunk.
   Ennek ellenére vártam, hátha kettesben maradunk, legalább egy picit, de az órák gyorsan elrepültek és olyan késő értünk vissza a hotelhoz, hogy már csak a versenyre való felkészülésre maradt idő. Tehát halaszthatom későbbre a kíváncsiskodást.
   - Sok sikert - nyomott puszit a homlokomra KyuHyun.
   - Köszi - mosolyogtam rá, aztán mentem is Darával az öltözőbe.
   Egy fél óra múlva esernyőt szorongatva a kezünkben vártuk, hogy mi jöjjünk. A ruhánk elég mini volt - az enyém kék, a Daráé piros és az Elenáé lila - az ezüstszínű kabát alatt. Kíváncsi voltam mit fog szólni KyuHyun a táncunkhoz, főleg, hogy tele volt igencsak szexi mozdulattal. Ez pedig végre sikeresen elterelte a gondolataimat. Végül is ráérek beszélni vele.
   - Következzen Sage Elena, Shim Sandara és Park Hanna HyoYeon – konferált fel minket a műsorvezető.
   Elindultunk, a szívem hevesen vert az izgalomtól. Imádtam táncolni, ez éltet, amikor magam alatt vagyok. Az emberek kíváncsian fordultak hátra, mikor rájöttek, hogy ott vagyunk. Ezt a kezdést Dara találta ki és látva a reakciókat, remekre sikeredett. Amikor a színpadra értünk KyuHyunék felé pillantottam, Tao éppen felállt és megragadta Hyun karját. Elég volt látni ezt az egy pillanatot, hogy tudjam, balhé van készülőben vagy már el is kezdődött. A tánc ezután rettentő hosszúnak tűnt, próbáltam a lépésekre koncentrálni és nem észrevenni a veszekedő kis csoportot.
  A meghajlás után Darával egyből a többiek felé vettük az irányt. Az ő arcán is értetlenség ült, és ahogy meghallottam a koreai nyelvet tudtam, Vikitől se tudom meg mi volt, mert semmit se értett attól még, hogy ott állt velük. Tao szeme szikrázott a gyűlölettől mikor rám nézett. Megfogta a karom és kihúzott a teremből, majd a falnak szorított.
   - Kezdj el azonnal beszélni, ha jót akarsz magadnak!
   Megremegtem a fenyegetéstől. Mi a fene folyik itt? Mert valaki beavathatna, mivel halványlila gőzöm sincs semmiről. Emellett a szorítása is fájt. De hát én nem csináltam semmit, akkor miért csinálja ezt?
   - Nem tudja – szólalt meg mellettem hirtelen KyuHyun, miközben elkezdte lefejteni Tao kezét rólam.
   Most először néztem körbe, mert eddig nem mertem levenni a szemem Taóról. Joon lefogta Vikit, aki feszülten nézett, szegény még most se értette meg a beszédet, mivel Tao nem fáradt az angollal. Kangin Darának magyarázott, miközben ő is visszatartotta a lányt.
   - Attól még, hogy neked elvette az eszed és beveszed a szövegét, én nem fogom – mondta fagyosan Tao és kirántotta karját Hyunéból, aztán újra felém fordult. – Mit akarsz kideríteni?
   - Fogalmam sincs, miről beszélsz – jutottam végre szóhoz.
   - Park Hanna HyoYeon, milyen csodás név – nevetett fel hűvösen. - És pont a mi társaságunkban kötsz ki, ez aztán a véletlen, nem de?
   Úgy éreztem az agyam hihetetlenül lassan működik. Mi van a nevemmel? Értetlenül néztem a többiekre, hátha kapok valahonnan magyarázatot. KyuHyun fájdalomtól lesújtottan nézett rám, Sandara szemében felismerés csillant. Kanginon látszott, hogy máshol szeretne lenni, a barátnőjét is magával rángatva. Joon arcán a töprengés és az idegesség keveredett. Viki meg egyre dühösebbnek tűnt.
   - Nem értelek – mondtam Taónak, mikor sehonnan se kaptam választ kimondatlan kérdéseimre. Aztán hirtelen megvilágosodtam. – Ismered az anyámat? – kérdeztem azonnal és a körülmények ellenére izgatottság lett rajtam úrrá.
   - Ne játszd a tudatlant! – csattant fel Tao, majd közelebb hajolt hozzám.
   Összerezzentem, a hirtelen feltámadó érzéseim elpárologtak és csak a félelem maradt. A falnak nyomódtam még jobban, de most azért, mert el akartam menekülni az ellenséges tekintet elől. Megszólalni se mertem, ütéstől tartva.
   - Értsd már meg, hogy tényleg nem tud semmit! – lökte el hirtelen KyuHyun Taót és gyorsan közénk állt.
   Már majdnem hálás lettem, amikor még valami leesett. De… de ez nem lehet igaz. KyuHyun nem tenne ilyet. Könnyek szöktek a szemembe, mielőtt észrevettem volna.
   - Te… - a hangom erőtlen suttogás volt, de a fiú mégis meghallotta és hátranézett a válla fölött. – Te tudod, ki az anyám? – vettem erőt magamon, hogy ki tudjam mondani ezt az egyetlen mondatot.
   - Sajnálom – suttogta, ez felért egy teljes vallomással.
   Elszakítottam tekintetem arról a szempárról, ami eddig örömöt, most azonban rettenetes csalódást okozott. Darára néztem, hiszen neki is beszéltem anyámról.
   - Én eddig nem tudtam – rázta a fejét.
   - Ki az anyám? – kérdeztem mérgesen, próbálva visszatartani a könnyeimet.
   Nem elég, hogy titkolóztak, de még úgy is tettek, mintha gőzük se lenne anyámról. Lehet Dara igazat mondott és tényleg nem tudta, de KyuHyun igen. És pont tőle esett ez a legrosszabbul.
   Senki se szólalt meg egy darabig, aztán KyuHyun törte meg a csendet.
   - Jobb, ha nem is próbálod megkeresni – mondta halkan.
   - Ki az? – kiabáltam. – Hadd döntsem már el én, hogy akarom-e tudni.
   Mindenki némán nézett, ahogy sorra jártam rajtuk pillantásommal. Úgy láttam Tao kezdte elhinni, hogy nem tudok semmit, legalábbis nem szólt ismét vissza és bizonytalannak tűnt, de ő se mondott semmit.
   - Hanna… – nyújtotta felém a kezét KyuHyun, ám elütöttem és elviharoztam.
   A düh tombolt bennem, megbántottsággal fűszerezve. Átrohantam a hotelba, nem vártam a liftre se, hanem elkezdtem felmenni a lépcsőn. Mire felértem a nyolcadikra teljesen kimerültem. Viki a folyosón várt rám, szerencsére egyedül.
   - Elmondod, hogy mégis mi van? – kérdezte, amint beléptünk a szobánkba.
   - KyuHyun és lehet Dara is tudta, hogy ki az anyám, de nem mondtak semmit. Tao pedig most tudta meg, mikor a műsorvezető elmondta az egész nevemet és nem tudom mit hitt.
   Letöröltem beszéd közben kicsorranó könnyeimet, de újak jöttek helyére. Barátnőm átölelt, amitől csak még jobban kitört belőlem a sírás.
   - Én… szeretem… - hüppögtem nagy nehezen. – Hogy… tehette ezt?
   - Felejtsd el, ne avatkozzunk a dolgaikba!
   - Mert az olyan egyszerű – szipogtam még mindig.
   - Kangin előre megmondta, hogy jobb, ha távol maradunk tőlük.
   Elhúzódtam barátnőmtől és kérdőn néztem rá. Ez számomra teljesen új volt.
   - Ezt nem említettem neked eddig, de Kangin megkért, hogy figyeljek oda rád és Darára.
   - Mi?
   - Azt akarja, hogy Dara a versennyel törődjön és kiszálljon a fiúk csapatából. Na meg azt mondta, figyeljek oda rád, mert nem fog kisülni semmi jó abból, ha közel kerülünk hozzájuk, de te teljesen belezúgtál KyuHyunba.
   - Ez hihetetlen… - csak ennyit bírtam mondani.
   Előbb KyuHyunék, most meg ez. Eszembe jutott a reggeli beszélgetésünk, szóval jól gondoltam, hogy titkol valamit. Jöhet még valami? Ki akar még elárulni valamit?
   - Sétálnom kell.
   Magamhoz vettem a kistáskám, magamra kaptam a kabátot, mit se törődve a ruhával, amiben meg fogok fagyni odakinn.
   - Hanna, én…
   - Nem érdekel – szakítottam félbe és becsaptam magam mögött az ajtót.
   Kisiettem a hotelból, nem néztem körül, hogy ki láthat. Ezért biztos kapni fogok, amiért csak úgy lelépek az előadásról, de ez most egyáltalán nem számított semmit. Egy dolog lebegett a szemem előtt, egy üveg erős pia, ami kiüt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése