2015. augusztus 2., vasárnap

5. fejezet

   Egy ideig csak mentem előre, azt se néztem merre vagyok. Mivel nem terveztem egyhamar visszamenni nem hatott meg túlzottan a gondolat, hogy eltévedhetek. Más nem hívok majd egy taxit, van nálam pénz.
   De mikor már kezdett zavarni, hogy lefagynak a lábaim, a környéket fürkésztem egy megfelelő hely iránt. Egyszerűek voltak a feltételeim, nyitva legyen egész este és áruljanak alkoholt. Szerencsére Koreában is kiszolgálhattak, mert itt 19 évtől volt nagykorú az ember.
   A legelső helyre bementem és a pult egyik szélénél elfoglaltam egy szabad széket. A Mosaicban már nagyjából megtanultam az italok nevét, így könnyen tudtam rendelni. Persze a személyit meg kellett mutatnom.
   Amikor visszaraktam a táskámba az igazolványomat a telefonra esett a pillantásom, ami már megint hívást jelzett. Viki volt az, de most se törődtem vele, már a legelső híváskor lenémítottam, még a rezgést is levettem róla.
   Felest feles követett, már megittam ötöt, vagy hatot. A pultos vizslatásával se törődtem. Épp kértem egy whiskyt a változatosság kedvéért, amikor a szemem sarkából láttam, hogy megint leül mellém valaki. Az elmúlt egy órában, amióta itt vagyok három srácot koptattam le, pedig a kabátomat is magamon tartottam direkt, hogy takarjam a mini táncruhát.
   - Szia – szólalt meg mellettem a fiú.
   A hang kicsit ismerősen csengett, visszajött volna az egyik korábbi? Sóhajtva fordultam felé, hogy elküldjem, de felismertem.
   - Hali – köszöntem vissza, YoungBae volt az.
   - Történt valami?
   - Ezt válasz nélkül is láthatod, de miért kérded?
   - Nem szabad?
   - Az ellenséggel vagyok, nem? – válaszoltam megint kérdéssel a kérdésre.
   - Most nincsenek itt – mosolyodott el. – És ide nem is fognak jönni, szóval miért ne beszélgethetnék veled nyugodtan? Amúgy sem szeretem a lányokat szomorúnak látni. A múltkori esetért meg elnézést kérek – komolyodott el -, nem tehettem túl jó benyomást azzal a vitával.
   Juj, a pia nagyon nem tesz jót a nyelvtudásnak. Már erre a kicsit hosszabb szövegére is nagyon figyelnem kellett, az agyam pedig nem akart rendesen működni. Még jó, hogy, amikor barátnőm nem volt jelen a többiekkel koreaiul beszéltem és ezáltal csiszoltam a tudásom is.
   - Bocsánatkérés elfogadva. Miért vagy biztos benne, hogy nem jönnek ide? – raktam össze a megszokottnál nehezebben a kérdést. – És beszélnél picit lassabban?
   - Mert ez a mi helyünk. – Értetlenül pislogtam rá, de most annyira nem érdekelt, még a balhéjukkal is foglalkozni, az már nem megy. – Szóval mi történt, amiért így leiszod éppen magad?
   - Becsaptak – fordultam el és egy jó nagy kortyot ittam a whiskymből, miközben a könnyeimmel harcoltam, nehogy kicsorduljanak. Mióta eljöttem a hotelból, megálltam bőgés nélkül, csak dühöngtem magamban, de most, hogy szóba került újra szúrni kezdték a szemem. Viszont senki előtt se akartam sírni, főleg nem YoungBae előtt.
   - Akarsz róla beszélni? – kérdezte kedvesen, amin annyira meglepődtem, hogy ránéztem.
   - Nem – vágtam rá, aztán egy pillanat múlva mégis kitört belőlem. – KyuHyun tudja, hogy keresem az anyámat, erre eltitkolta, hogy ismeri, vagy legalábbis tudja ki. És ma ez kiderült a drága Tao miatt, aki szó szerint letámadott. De ennek ellenére nem árulnak el semmit. Mert „Jobb, ha nem is próbálod megkeresni” – idéztem KyuHyunt gúnyosan. – Ezt nekem kéne eldöntenem – vágtam le a poharam dühösen, egy kicsi ki is löttyent a kezemre.
   Bae meglepődve nézett, gondolom nem számított arra, hogy így kifakadok.
   - Tao nem tud viselkedni, de hát mit is várhatnánk a fajtájától – mondta végül. – Szóval nem ismered az anyukádat? – Megráztam a fejem. – Nem Koreában élsz igaz, de ő itt van?
   - Igen és igen.
   - Na és hogy keresed? Tudsz róla valamit?
   - A nevét, úgy hívják, mint engem.
   - Park HyoYeon?
   Bólintottam, aztán a tekintetétől valami mozgolódni kezdett az agyamban. Mire kéne emlékeznem? Picit megerőltettem magam, hogy a fogaskerekek beinduljanak és eszembe is jutott. Amikor bemutatkoztam neki, akkor is látszott rajta valami fura, csak nem tudtam rákérdezni.
   - Te is tudod, kiről van szó?
   - Valószínűleg – mosolyodott el halványan. – Ismerek egy ilyen nevű nőt, és ha ő az, akkor megmagyarázza Tao és a többiek viselkedését is.
   - Tudtad már a legelső találkozásnál, mégse mondtál semmit – mondtam felháborodottan. – Fogadjunk, te se árulod el, hogyan találhatom meg – tettem hozzá még.
   - Hé, most miért vagy ilyen ellenséges? Igen, felismertem a nevet, de tudtam én bármit is arról, hogy te az ő lánya vagy? Vannak a világon azonos nevű emberek. – Igaza volt, viszont jelenleg dühös voltam, így eléggé könnyen kiakadtam gondolkodás nélkül. – Ami meg a másodikat illeti, ha akarod, elvihetlek valakihez.
   - Kihez? – kérdeztem, aztán kiürítettem a poharam és szóltam a pultosnak.
   - A vendégem a hölgy – fizette ki helyettem Bae tiltakozásom ellenére. – Majd meglátod – vigyorgott rám.
   - Elegem van a titkokból – húztam le egyből a felest.
   Hirtelen rám tört a szédülés teljes erővel, ám kértem még egy kört. A férfi Baere nézett aggódva. Hát nagyon téved, ha azt hiszi ő egy barátom, aki majd le tud állítani.
   - Hanna, biztos, hogy folytatni akarod az ivást?
   - Igen, és befejezhetné mindenki, hogy megmondja nekem, mit csináljak!
   - Csak egy ártatlan kérdés volt, de hadd rendeljek legalább én neked.
   - Semmi alkoholost, mi? – kérdeztem gúnyosan.
   - De azt, csak nem erőset. Úgyis kérnél akkor magadnak nem igaz? Viszont én foglak hazavinni, egyedül biztos nem engedlek így el! – nézett rám komolyan, vitát nem tűrően.
   - Milyen lovagias – kuncogtam fel.
   Nem tudtam mit kért, mert nem értettem, de valamilyen koktélt adott a pultos. Belekóstoltam, finom volt, bár jelenleg minden az lenne.
   - Világít a táskádban valami.
   - Hm? – néztem rá, majd a táskámra. – Gondolom Viki megint.
   Előhúztam, hét nem fogadott hívás és két sms. Na, csak nem rájött, hogy nem fogom felvenni? Az egyik tényleg barátnőmtől jött, megnyitottam.
Sajnálom, tudom hogy megbántottalak de felvehetnéd a telefont, aggódom érted… Legalább írj, hogy jól vagy-e!! Amúgy lebuktunk, Kata elindult utánunk… gondoltam tudni akarod… Visszajöhetnél megbeszélni a dolgokat :(
   - A francba… - káromkodtam el magam, szerencsére magyarul, így aki hallotta az se értette.
   Miért kellett pont ennek is most jönnie? De legalább apa nem jön, vagy csak azt nem írta. Mindenesetre visszaírtam neki egy gyors üzenetet: Majd megyek valamikor…   A másik üzenet KyuHyuntól jött, ezt meg se nyitottam. Semmi kedvem nem volt se bocsánatkérést, se „a te érdekedben volt”-ot olvasni.
   - Mi a baj? – kérdezte. Ha nem is értette, mit mondtam azt láthatta az arcomról, hogy van valami.
   - Az apám azt hitte Amerikában vagyunk, de lebuktunk. A tánctanárom már úton van, lehet azért, hogy hazacipeljen.
   - A táncversenyre jöttetek? Szerintem azért az apád jönne.
   - Lehet, de akkor se számítok túl sok jóra. De mindegy – raktam vissza a telefonom a táskámba -, úgysem megyek haza – vigyorodtam el.
   - Lázadó vagy látom.
   - Hát nem annyira, de mostantól senkinek se engedem, hogy kicsit is beleszóljon az életembe – jelentettem ki határozottan, majd kitört belőlem a nevetés.
   - Helyes.
   - Na de, kihez akarsz elvinni? – kérdeztem visszatérve a korábbi témához.
   Míg a válaszra vártam bekaptam a szívószálat és egyenletesen haladva kezdtem kiinni az utolsó cseppig az innivalót.
   - Jelenleg senkihez – válaszolta kitérően. – Jól vagy?
   - Remekül – vigyorogtam rá. – De kérek még ilyet, mert nagyon finom. Mi a neve?
   - Hagyd, majd én – csóválta meg a fejét, aztán rendelt nekem még egyet.
   - Köszönöm – nyúltam egyből a szívószálért.
   - Tudod, nem fogja meginni előled senki – kuncogott Bae.
   - Sose lehet tudni – nevettem.
   Rosszalló pillantása ellenére ezt is hamar megittam.
   - Ajjaj… - tört ki belőlem a nevetés és nem bírtam abbahagyni.
   Hát igen, ha leiszod magad, akkor minden vicces, de legalább a dühöm elpárolgott. Most viszont nagyon ki kell mennem a mosdóba. Ez az út pedig nagy megpróbáltatás lesz.
   - Mindjárt jövök – hagytam abba a röhögést, de továbbra is vigyorogtam.
   Leszálltam a székről, jobban mondva lezúgtam, még jó, hogy Bae elkapott. Belékapaszkodva felegyenesedtem és egymás mellé raktam összekuszálódott lábaimat.
   - Elkísérjelek? – nézett rám aggodalmasan.
   - Hogyne, nem akarsz végig ott lenni segíteni? – kérdeztem gúnyosan, majd kiszabadítottam kezeimet az övéből és elindultam.
   Na ja, ez is nagyon profin ment. Természetesen a jobbra lépésből, hogy kikerüljem, oldalazás lett, aztán dőlés a saját lábam miatt. Bae, az én megmentőm viszont most is ott volt és elkapott. Rámosolyogtam, aztán hagytam, hogy segítsen elmenni a mosdóig, de azért végig bizonygattam, miszerint egyedül is boldogulnék.
   - Innentől tényleg menni fog – vágtam komoly képet, ami kábé egy pillanatig ment. Felemeltem a mutatóujjamat, hogy maradjon, majd kis híján beestem az ajtón. – Jól vagyok – mondtam gyorsan és behúztam az ajtót, ne is lásson többet a szenvedésemből.
   Senki nem volt bent, így egyedül kínlódhattam. Na meg nevettem magamon minden dőlés után. Miközben megtöröltem a vizes kezemet szemügyre vettem a tükörképem. A sminkem és a hajam is rendben volt, de a legurított pia után murisan néztem ki, legalábbis én annak találtam.
   Bae ugyanott állt, amikor kiléptem. Olyan szexi volt, ahogy a falnak dőlve, karba font kézzel várt. Vigyorogva léptem elé.
   - Szerintem menjünk.
   - Én még inni akarok – mondtam durcásan és elindultam vissza a pulthoz.
   Nekiütköztem, amiért hirtelen elém állt. Egyik tenyerem a hasán volt és csak az járt a fejemben, hogy milyen kemény. Végig akartam simítani, erős késztetést éreztem rá és már majdnem meg is csináltam, amikor az állam alá nyúlt és felemelte.
   - Menjünk! – mondta halkan, miközben ujjait végighúzta állam vonalán, aztán le a nyakamon.
   Parfümjének friss, kicsit csípősebb illata még a piánál is jobban a fejembe szállt. Éreztem a teste melegét és habár nagyon közel álltunk egymáshoz még közelebb akartam hozzá lenni. Az ajka is pár centire volt az enyémtől, csak kicsit kellett volna felemelkednem. Amikor egy pillanatra felnéztem a szemeibe, mintha ugyanezen gondolatok tükörképét láttam volna. De aztán megszólalt.
   - Gyere – fogta meg a derekam.
   A parkoló felé vezetett. Megláttam a kocsiját, amivel versenyzett is.
   - Nem akarok visszamenni a hotelba - torpantam meg.
   Eltűnt a jó kedvem egy pillanat alatt. Hátba szúrtak, látni se akartam őket egy darabig.
   - Ha akarsz, akkor nálam aludhatsz. Egyedül lakok.
   - De YoungBae, hát mikre gondolsz te!?
   - Nem szoktam részeg lányokra rávetni magam - mondta kissé sértetten. - Szóval nyugodtan feljöhetsz hozzám.
   - De csak azért megyek bele, mert nincs más ötletem - tisztáztam.
   - Hát persze - mosolygott rám, majd újra elindultunk.
   Kinyitotta nekem az ajtót és segített beülni, mert egyébként lehet beestem volna. Míg ő megkerülte a kocsit, addig a biztonsági öv bekapcsolásával szenvedtem. Egyszer csak a keze ott volt az enyémen és megcsinálta helyettem.
   Megint felpezsdült a vérem és az agyam hiába tiltakozott a háttérben a testem külön életet élt. Megfogtam a kezét, mielőtt elhúzhatta volna.
   - Olyan aranyos vagy.
   - Te meg olyan részeg - nevetett fel, aztán kiszabadította ujjait és beindította az autót. - Lehúzhatod kicsit az ablakot.
   - Jól vagyok - mondtam, de azért lejjebb engedtem. - Te is ittál nem? - kérdeztem, mert leesett, hogy így vezet.
   - Nagyon keveset - vonta meg a vállát. - Zene? - kérdezte, mikor észrevette, mit nézek.
   Jó hangosan szólt a zene, amit élveztem. Nem is figyeltem az útra lekötött az őrjöngés, Bae csak nevetett rajtam. Nekem pedig eszembe se jutott, hogy mit gondolhat rólam.
   Megérkeztünk hozzá, egy bérházban lakott. Nem tudom hányadik emeleten, mert azt nem figyeltem mikor mentünk a lifttel.
   - Biztos nincs egy féltékeny barátnőd, aki majd meg akar engem tépni? - kérdeztem a kabátjával játszadozva.
   - Nincs, ellenben nekem nem kell tartanom KyuHyuntól? Na, nem mintha nagyon számítana.
   - Kit érdekel ő?
   - Örülök, hogy ezt hallom - vigyorgott, miközben kiszálltunk a liftből.
   A házában rend volt, ami kicsit meglepett. Arra számítottam, hogy össze-vissza lesznek a dolgai. Gondolkodás nélkül gomboltam ki a hosszú kabátomat. Mikor Bae meglátta a ruhám megállt és végigjártatta tekintetét rajtam.
   - Tetszik? – kérdeztem fojtott hangon és lassan lecsúsztattam karomon.
   - Igen, habár most kicsit megkönnyebbültem, mert már attól tartottam, hogy semmi nincs a kabátod alatt, azért tartod végig magadon.
   - Pont te nézel engem cukros néninek? Te csalsz fel lányokat a házadba.
   - Csak téged, ez egy kivételes alkalom – kacsintott rám. – Amúgy mi ez az öltözék? Ma is volt valami tánc? – Bólintottam. – Igazán kár, hogy kihagytam – sóhajtott. – Ha nem lennél ilyen összeesős állapotban szívesen megkérnélek a bemutatására.
   - Azért nem vagyok annyira esetlen most sem – léptem oda hozzá.
   Csábító pillantással néztem szemeibe, de megint kitört rajtam a nevetés. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?
   - Hozok neked egy pólót – mondta, miközben a nappaliban lévő kanapéhoz kísért. Aztán elindult, feltételezem a hálóba, valami olyasmit motyogva, hogy: – Azt legalább nem tudod kigombolni.
   Hú, eléggé észrevehetőek akkor ezek szerint a gondolataim. Bár ha azt nézzük, nem is próbáltam nagyon elrejteni – mivel az agyam nem működött ez képtelenség is lett volna -, viszont ő is flörtölt. Annyira csak nem ittam sokat, hogy beképzeljem magamnak. Igaz?
   Elfeküdtem a kényelmes kanapén. Hirtelen rám tört a fáradtság, a szemeim csukódtak lefele. Kicsit be is szunnyadtam, mire visszajött. Arra tértem magamhoz, hogy lehúzza a cipőmet.
   - Tessék, ebben kényelmesebb lesz – nyújtott át egy pólót, mikor meglátta nyitott szemeimet. – Kérsz valamit?
   - Vizet – válaszoltam, mert teljesen kiszáradt a szám.
   Elment a konyhába én meg addig kibújtam a ruhámból és magamra kaptam, amit hozott. A fejem iszonyatosan kóválygott, de próbáltam nem odafigyelni rá.
   - Kész vagyok – szóltam utána, ha véletlen azért nem merne visszajönni.
   Mosolyogva felbukkant és a kezembe nyomott egy poharat.
   - Köszönöm.
   Egyszerre megittam az egészet, nagyon jól esett.
   - Akarsz itt maradni, vagy kéred inkább az ágyat?
   - Jár valami extra az ágy mellé? – vigyorogtam rá, ő csak megcsóválta a fejét. – Akkor maradok – biggyesztettem le a számat. – Itt is nagyon kényelmes.
   - Jól van. Ha ki kell menned, ott van a fürdőszoba – mutatott az egyik ajtóra. – Felkelthetsz nyugodtan, ha valami baj van – mosolygott kedvesen, majd felvett a kisasztalról egy takarót. Biztos a pólóval együtt hozta, csak nem vettem észre.
   Adott egy puha kispárnát is, visszafeküdtem, ő meg betakart. Aztán leoltotta a villanyt és otthagyott. Nem kellett sok idő, már aludtam is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése