2015. december 21., hétfő

8. fejezet

Dara

   Dara nem akart senkivel se beszélgetni. Sőt azt se eljátszani a próbákon, mintha minden oké lenne. Ezt már elégszer csinálta eddigi életében. Az árvaházban tökéletes falat emelt maga köré, ami mögé csak Joont engedte be.
   A fiúval ellentétben, akinek a szülei meghaltak egy balesetben, az övéi éltek. Habár sokkal többet nem tudott róluk, mint Joon a sajátjairól. Az apjáról halvány emlékei se voltak, lelépett még a születése előtt. Öt éves korában pedig az anyja beadta egy intézetbe, és felszívódott. Sose tudta meg milyen okok vezettek idáig, de nem is érdekelte.
   Sokáig a szobájában feküdt összegömbölyödve. Pont, mint az este legnagyobb részében, amikor alvás helyett zokogott. Aztán rávette magát a felkelésre, és miután elkészült elindult a kedvenc helyére.
   A Han folyónak volt egy olyan partszakasza, ahová nem sokan jártak. Dara azonban imádott itt lenni, mert csend vette körül, és nézhette a vizet. Már az, hogy ez a jól ismert hely vette körül megnyugtatta. Leült alul a lépcsőre, és lehalkította a hangerőt a fülében szóló zenén, hogy tudja hallgatni, a hullámok halk csapódásait a köveknek.
   Mellkasát fájdalom szorította össze. A szíve pedig mintha darabokra tört volna. Miért csinálta ezt Kangin vele? Tudta jól, hogy neki a fiúk alkotják a családját, főleg Joon, akit már olyan régóta tekint a bátyjának. Ennek ellenére mégis el akarta tőlük szakítani.
   Egy kis része próbálta megérteni. Kangin azt gondolta, hogy majd így meg tudja őt védeni. De ez az ő élete, nem hozhat meg ilyen döntést helyette, nem távolíthatja el mellőle a barátait.
   Nem egyszer beszélgettek a fiú aggodalmairól, és ő mindig megpróbálta meggyőzni, hogy nem kell féltenie, semmi baja se lesz. Kangin végül annyiban hagyta, így sejtelme sem volt arról, hogy titokban kezd majd szervezkedni. Ezek után azonban a belévetett bizalma is megrendült.
   A veszekedés pedig szörnyűre sikerült, a vége egyértelműen szakítás lett. Joon is nagyon felhúzta magát.
   - Szerinted én hagynám, hogy bármi baja essen? – kérdezte dühtől tajtékozva Joon.
   - Nem tudod mindentől megvédeni.
   - Én is itt vagyok – fakadt ki frusztráltan Dara.
   Már nagyon elege volt abból, hogy olyan, mint egy báb, amit mások rángatnak. Persze csak meg akarják védeni, de tud ő magára vigyázni. Az, hogy lány még nem jogosítja fel egyiküket sem erre a viselkedésre.
   - Kangin, sajnálom, nekem ez nem megy – mondta ki azokat a szavakat, amikre sose hitte volna, hogy egyszer sor kerül.
   Megint könnyek gyűltek a szemébe. A fiú arckifejezését sose fogja tudni elfelejteni. De hát őt is éppen úgy bántotta a szakítás, mint a szerelmét. Nem akart elválni tőle, ám mi van, ha egyszer Kangin nyíltan választás elé állítaná közte és a barátai között? Ezzel a lépésével talán elkerüli a későbbi több fájdalmat. Legalábbis ezt remélte.



Kangin

   Elindult sétálni. Egyedül akart lenni, hogy kitalálja, mivel hozhatná helyre a kapcsolatukat Darával. Aztán kikötött azon a helyen, ahová párszor a lány hozta. Elindult lefelé a lépcsőn, és annyira elmerült a gondolataiban, majdnem észre se vette, hogy nincs egyedül. Méghozzá pont Dara ült lent. Ledermedve állt pár másodpercig, majd hátrálni kezdett csendesen. A lány nem hallotta meg szerencsére. Egyáltalán nem tett le a visszaszerzéséről, de most semmi haszna se lenne, ha beszélnének.
   Arra is gondolt, hogy beszél KyuHyunnal, vagy Taoval, és elmondja nekik, tud a dolgokról. Talán ők tudnának hatni Darára. Mivel nem simán a „munkájuk” miatt akarja távol tartani a fiúktól. Az se tetszett soha neki, de még elviselné, ha fogcsikorgatva is.
   Azonban körülbelül két hónappal ezelőtt véletlen fültanúja volt Tao és KyuHyun beszélgetésének. Épp a Mosaicba ment. Az épület sarkánál járt, amikor meghallotta a hangokat a másik oldalról.
   - Megőrültél, hogy ki akarod hívni? – kérdezte fojtott hangon Tao.
   Ismerte Taonak ezt a hanghordozását, akkor szokta használni, ha valami bajos dologról van szó. Megtorpant, habár maga se értette miért, sose szokott hallgatózni.
   - Csak meg akarom tudni, hogy milyen esélyem van ellene – válaszolta KyuHyun.
   - Ráérsz addig, míg kitervelünk mindent. Ha előbb beférkőzöl közéjük, könnyen lebukhatsz még előtte.
   - Inkább csak nagyobb esélyünk lenne arra, hogy sikeresen bosszút álljunk.
   Miről beszélnek ezek? – töprengett Kangin. Egyre inkább nem tetszett neki. Ezért tovább állt némán, hátha mondanak valamit, amiről rájöhet magától.
   - Ez a te bosszúd, én csak segítek benne – javította ki Tao. – Abban pedig megállapodtunk, hogy Sandara, Joon és a nagybátyám biztonsága elsődleges. Még, ha minket ránt is majd magával Siwon, vagy megtudja, mit tervezünk, nekik akkor is biztonságban kell maradniuk.
   Ekkor döntötte el véglegesen, hogy most már tényleg tennie kell valamit. Úgy sejtette, Joon és Dara semmit se tud erről. De abban is biztos volt, hogyha a lánynak elmondja, akkor se tudja észhez téríteni. Túl sokat jelentettek a lánynak a srácok, csak segíteni akart volna nekik, nem a veszélyt nézni.
   Azzal mondjuk jelenleg se volt tisztában, hogy mit akar csinálni Tao és KyuHyun. Nem egyszer jutott már az eszébe a rákérdezés, de akkor kiderülne, hogy kihallgatta őket, és választ lehet nem is kapna, sőt szinte biztos.
   Aztán jött ez a verseny, és esélyt látott egy remek lehetőségre. Mivel eddig semmit sem tudott csinálni azon kívül, hogy amikor csak tudott Dara közelében volt. Minden annyival egyszerűbb volna, ha a lány simán elfogadná azt a segítséget, amit ő tudna neki nyújtani, és leállna az illegális dolgokkal.
   De most a verseny segítségével feltörhetne, és akkor a fiúktól is kicsit távolabb kerülne. Csupán ezt akarta, nem teljesen elszakítani tőlük, arra úgyis képtelen lenne. Ezért törekedett arra, hogy Dara a versennyel foglalkozzon mindenekelőtt. Erről beszélt Vikivel is.
   Most pedig hiába jó szándék vezérelte, lehet végleg elveszítette. Még meg se tudta neki normálisan magyarázni, hiszen nem volt képes elmondani az okát.
   A lépcső tetejéről nézte még egy darabig, aztán rávette magát, hogy elmenjen. De minden lépésnél úgy érezte, mintha elveszítené szíve egy kis darabját, hiányzott a remény, ami összetartsa. Csak a félelem maradt, hogy nem tudja rendbe hozni, és ez felemésztette.



Hanna

   Lerendeztem a telefonhívást apámmal. Iszonyatos bűntudatot éreztem közben, főleg mivel továbbra is hazudnom kell neki. Ő pedig megengedte, hogy maradjak, mert azt hiszi, biztonságban vagyok. Mi lesz, ha megint olyan helyzetbe kerülök, mint tegnap, de ezúttal történik is velem valami? A könnyeim is eleredtek, de ennek ellenére se tudtam megfeledkezni KyuHyunról és YoungBaeről.
   Rákérdeztem barátnőmre is, hogy mit mondtak neki pontosan a szülei. Hát tényleg nem volt olyan könnyű és sima ügy, pont, mint gondoltam. Haza akarták parancsolni, erre ő felhozta, hogy már nagykorú és azt csinál, amit akar. Így távolról nem tehettek semmit, Viki pedig azért próbálta megnyugtatni őket. Emiatt is rosszul éreztem magam, mivel én rángattam bele barátnőmet.
   Most a TV-t néztük együtt, de fejben máshol jártam. Azon agyaltam, hogyan kéne találkoznom YoungBaevel. Ám még az elszökésre se volt tippem. Kata is ezen az emeleten kapott egy szobát, és habár nem jött át, hogy hagyjon nekünk egy kis teret, előre figyelmeztetett, meg fog nézni bennünket pár óránként. Szóval a helyzet reménytelen volt. Azt is figyelembe véve, hogy azt se tudom, vajon hol lehet most Bae.
   Kopogtak az ajtón, mire sóhajtva álltam fel kinyitni, ez biztos Kata lesz. Kész röhej ez az ellenőrzés. Azonban meglepetésemre mégsem ő jött, hanem egy srác. Nem tűnt ismerősnek. Felül hosszabb szőke, míg oldalt rövid barna haja volt, helyes arccal. Laza, menő srác benyomást keltő felöltözése egyértelművé tette, hogy nem a szálloda alkalmazottja.
   - Szia! Bang CheolYong vagyok – mutatkozott be.
   - Szia – köszöntem vissza.
   Hirtelen el is felejtettem bemutatkozni annyira az kötött le, hogy rájöjjek ki. Mert a versenyben sem láttam még. Aztán hirtelen megláttam a kezében a táskámat, amin elsőnek teljesen átsiklott a tekintetem.. Újra felnéztem az arcára, és jobban szemügyre vettem. Halványan kezdett derengeni, mintha láttam volna már.
   - YoungBae küldött, hogy hozzam ezt el neked – nyújtotta át.
   - Hogy van? – tört ki belőlem egyből a kérdés.
   Közben megjelent Viki is mellettem, és helytelenítő arccal, karba font kézzel méregette CheolYongot.
   - Egész jól. Azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, és ha látni szeretnéd, akkor gyere velem.
   - Mit mondott? – kérdezte a barátnőm magyarul.
   - Hogy Bae sajnálja… - itt megakadtam pár pillanatra, mert tudtam mi lesz a véleménye a második részről - és elkísér hozzá.
   - Hanna! – mondta egyből figyelmeztetően, majd a srác felé fordult. – Nem megy sehová! – váltott át angolra.
   - De igen! – csattantam fel.
   - Elment az eszed? Jusson eszedbe Kata, mivel akarsz neki erről magyarázkodni?
   - Hogy otthagytam egy barátnál a táskám, és azért mentem el.
   - Visszakaptad – mutatott a kezemre.
   - Ezt ő nem fogja tudni. Kérlek, érts meg! Látnom kell! Nem lesz semmi baj. – A kabátomért nyúltam, és CheolYongra néztem, aki semmit nem értett a vitánkból. – Veled megyek – mondtam koreaiul.
   - Hanna! – kapta el a karom Viki, amikor kiléptem. – Majdnem megöltek, nem mehetsz el már megint egyedül úgy, hogy azt se tudom hol vagy!
   - Bae megmentett akkor, és ő küldte ide – mutattam fel bizonyítékul a táskám. – Miért esne akkor most bajom?
   - Mi van, ha tévedsz és Seung miatt van itt? – bökött a fejével a srácra, akinek a tekintete kettőnk között cikázott.
   Sajnos így, hogy mondta és belegondoltam ez is egy elképzelhető variáció volt. De nem, úgy éreztem, nekem van igazam. Seung hagyott elmenni, akkor most miért küldött volna értem valakit? Mert akkor Baevel kellett foglalkoznia – mondta egy hangocska. Kétkedő pillantást vetettem a srácra. Igazat mondott, vagy hazudott? Nem tudtam rá a választ, de ő az egyetlen esélyem, hogy találkozzak Baevel.
   - Minden rendben lesz – mondtam, részben magamnak is. – Nem sokára jövök, és ígérem, küldök SMS-t, hogy mi van.
   Szörnyű barátnő vagyok. Megint itt hagyom egyedül, és még neki is kell szembenéznie először Katával. Csak abban reménykedtem nagyon, hogy sikerült – legalább egy nagyon kicsit – megnyugtatnom, így nem mond el semmi olyat, amit nem kéne. Elvégre tényleg nem lesz semmi baj, az ellenkező esetbe bele se mertem gondolni.


   Útközben nem igazán beszélgettünk. El voltam merülve a gondolataimban, és ő se szólalt meg.
   Meglepődve néztem körbe, amikor megálltunk. Felismertem a helyet, itt lakott YoungBae.
   - Nem vittétek kórházba? – fakadtam ki.
   Hát SeungHyun mégse a mentőket hívta? Lelövi, és aztán se foglalkozik vele? Erősen kételkedni kezdtem abban, hogy Bae jól van.
   - Mit mondtunk volna, miért van lőtt sebe? – válaszolta egyszerűen CheolYong, de észrevehette dühömet, mert folytatta. – Van egy külön orvosunk, ő látta el.
   - Óh… - csak ennyit bírtam kinyögni. Egyre nagyobb kíváncsiság fúrta az oldalam, hogy mégis mi folyik itt, ugyanakkor a félelmem is egyre hatalmasabb lett.
   Először a versenyzés – hozzátenném, Cheolnak is felturbózott kocsija van -, ami egyáltalán nem hivatalosan bejelentve zajlik. Aztán a fegyver. Egy külön orvos, aki úgy vélem sok ilyen sérüléssel néz szembe. Na meg ezekhez jócskán kell pénz is.
   Azt nehogy kifelejtsem, mennyire távol akarnak tartani Seung apjától. Lehet ő a legveszélyesebb? Valami gengszter? Ha a filmeket vesszük alapul, ez remek magyarázat. Nevethetnék jött rám ettől az egész képtelen helyzettől, persze nem a jókedvem miatt.
   Időközben felsétáltunk Bae lakásáig. Cheol kinyitotta a bejáratot, és előre engedett. Én pedig egyből elindultam megkeresni a sérültet. Az ajtóban megtorpantam, de csak egy másodpercre, aztán tovább trappoltam az ágyáig.
   Kicsivel sápadtabb volt a megszokottnál, de tényleg nem nézett ki olyan rémesen, ahogy a fejemben elképzeltem. Hatalmas súly hullott le rólam a megkönnyebbüléstől. Most éreztem igazán, hogy jobban aggódtam érte, mint amennyire tudatában voltam.
   A kezemért nyúlt, és megfogva lehúzott maga mellé, így az ágy szélére ültem.
   - Hogy vagy? – kérdeztem.



YoungBae

   - Annyira sajnálom – cirógatta meg Hanna haját, a kérdéssel nem foglalkozva. - Fogalmam se volt róla, hogy ezt fogja csinálni.
   - Semmi baj. Az a lényeg, hogy minél előbb rendbe jöjj.
   Rámosolygott a lányra. Mulatatta az aggodalom a szemeiben. Mit szólna, ha tudná, milyen sokszor került már ennél veszélyesebb helyzetekbe? Ez csak egy baleset volt. Amit mellesleg még most se fogott fel teljesen.
   Miért futott oda, és lökte el gondolkodás nélkül? Tetszett neki Hanna már a legelső alkalommal, amikor meglátta, de ez semmit sem jelent. Aztán megtudta, mi történt KyuHyunnal, aki az utálatos vetélytársai közé tartozott, a lány elcsábításával pedig borsot törhetett volna az orra alá. Végsősorban pedig kiderült, hogy SeungHyun féltestvére.
   Tehát a szándékai abszolút nem voltak tisztának nevezhetőek. Mégis, amikor megérkezett KyuHyun a raktárhoz, aztán elindult a bejárathoz – szerencse, hogy nem sikerült megállítania – YoungBae ahogy belépve meglátta a helyzetet, ösztönösen vetette magát a lányra.
   Később még a barátját, SeungHyunt is kifaggatta a tetteiről. Utána meggyőzte, hogy hagyja Hannát, hiszen szegény ártatlan, és semmiről sem tud. Seung ugyanúgy feldúlt maradt minden érv ellenére, bár Bae nem hitte, hogy megkeresné a testvérét. Arra viszont már nem vett volna mérget, hogy tétlen marad, ha újra találkozik vele. Így az ő felelőssége megvédeni, míg itt van, főleg mivel ő sodorta bele. Ez az egész pedig meglepő volt, mert nem szokta sűrűn a bűntudat emészteni bármi miatt. Most azonban nem akarta, hogy a lánynak baja essen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése